Bemutatkozás

iskolaépület

Iskolánk bemutatása

A kölesdi református iskolát már a betelepítés időszakában megszervezték. Az 1770-es években még csupán egy iskola működött, de az 1800-as években már 3 felekezet is tartott fenn iskolát. Katolikus, református, evangélikus iskolák működtek. Egy 1868-as törvénynek köszönhetően (tankötelezettség bevezetése) a századfordulóra a településen jószerint felszámolták az analfabetizmust.

1900-ban a település 1816 lakójából 1411 fő tudott írni és olvasni. A felekezeti iskolák továbbra is fennmaradhattak, de állami felügyelet alá helyezték őket. Később a felekezetek az anyagi terheket már nem bírták el, tehát egy közös községi iskolát hoztak létre. Így az egyházak és a község nem csekély erőfeszítés árán megteremtették a helyi egységes alsó fokú oktatást. 1958-ban felépült az iskolaépület melyet a nyolcvanas években bővítettek. Ebben az épületben tanulnak a mai napig is diákjaink. Intézményünk névadója Béri Balogh Ádám, aki a Rákóczi-szabadságharc utolsó és nagy győztes csatáját vívta a falu határában, 1702. szeptember 2-án.

Intézményünk 8 osztályában jelenleg 134 diák tanul, 14 fő pedagógus irányításával. Tanulóink 4 tanulószobás csoportban készülnek a következő napi tanórákra. Folyamatosan biztosítjuk tanulóinknak az egyéni fejlesztés, felzárkózás lehetőségét, délután kézműves, origami, mesemondó, matematika, furulya és német szakkörön, sportági edzéseken és tömegsporton tölthetik tartalmasan szabadidejüket. Önköltséges formában modern tánc tanulására van lehetőség. A továbbtanulásra történő sikeres felkészülést előkészítő foglalkozások segítik magyar nyelv és irodalom és matematika tantárgyakból.

Gondot fordítunk a hagyományok kialakítására, ápolására. Visszatérő rendezvényeink: A kölesdi harc napja, Március 15-i rendezvény, Kihívás napja, melyeket az önkormányzattal, illetve civil szervezetekkel együtt szervezünk.

Diákönkormányzatunk nagy figyelemmel szervezi a tanulóifjúság szabadidejét, programjait: Őszi-tavaszi hulladékgyűjtés, DÖK nap, Télapó – Karácsonyi ünnepély, Farsangi mulatság.

Küldetés nyilatkozat

Iskolai nevelésünk az iskolába lépéstől az általános iskola befejezéséig a tanulók harmonikus fejlődését szolgálja.

Nevelőmunkánkat a tanulók korából és fejlettségéből adódó igényeik alapján végezzük, figyelembe véve a szülők elégedettségét és további partnereink elvárásait. Nevelési folyamatunk az egyéni fejlődés, képességek figyelembevételével történik. Jó hangulatú, empátiás készséggel rendelkező közösségek nevelésére törekszünk, amelyben képes a tanuló az együttműködésre, a toleráns viselkedésre. Olyan személyiséggé igyekszünk tanulóinkat nevelni, akik bátran megnyilatkoznak társaik és a felnőttek körében, kommunikációs készségük koruknak megfelelő. Az öntevékenység biztosításával önállóságra neveljük diákjainkat, segítjük az önbecsülésük, magabiztosságuk kialakulását. Megteremtjük a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű diákok esélyegyenlőségét.

· a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók fejlődésének érdekében tudatos és eredményes pedagógiai munkát végzünk;

· a család és az iskola között egy működő és szoros partnerkapcsolat kiépítésére törekszünk;

· a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esetében a szocializáció elősegítése és hátrányok csökkentése révén nyújtunk segítséget.

Megismertetjük, megszeretettjük a helyi környezet értékeit. A helyi hagyományokat megőrizzük, az intézmény hagyományait, ápoljuk. A kreatív megvalósítást a pedagógusok önállósága és módszerbeli szabadsága biztosítja. Nevelőmunkánk színesebbé, hatékonyabbá tétele érdekében javítjuk intézményünk eszközellátottságát. Szakmai, pedagógiai módszertani képzéseken vesznek részt a tantestület tagjai.

A családokkal való nyitottabb és szorosabb együttműködésre törekszünk.

Nagy hangsúlyt fektetünk a környezettudatos nevelésre, amely nemcsak az iskola feladata, hanem a szülői házé is.

Felvállaljuk intézményünkben a sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelését-oktatását. Biztosítjuk a felzárkóztatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket.

A törvényben meghatározott módon biztosítjuk a szakértői véleményben meghatározott rehabilitációs foglalkozásokat. A szakértői véleményekben meghatározott részképesség-zavarok megismerése segítséget nyújt a mindennapi nevelő-oktató munka tervezéséhez.

Múltunk arra kötelez, hogy nevelő és oktató munkánkban kiemelt figyelmet fordítsunk a lakóhely és a nemzet történetének, hagyományainak megismertetésére, a haza iránti szeretet felébresztésére, a különféle világnézetű emberek cselekvő együttélésének gyakoroltatására.

Elkötelezzük magunkat, hogy a velünk kapcsolatban álló valamennyi partnerünk igényeinek minél szélesebb körben igyekszünk megfelelni. Fontosnak tartjuk, hogy biztosítsuk a lehető legjobb körülményeket annak érdekében, hogy a tanulók képességeikhez mérten optimálisan fejlődjenek, hogy jól érezzék magukat az intézményben, hogy az intézmény pedagógusai folyamatosan keressék és találják meg az adott tanulócsoport fejlesztéséhez megfelelő módszereket.

Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy egyre több családnak okoz gondot a mindennapi megélhetés, fokozódik a létbizonytalanság, munkanélküliség. Az elbizonytalanodás, az értékválság társadalmi tünete nehéz feladatok elé állítja az oktatás folyamatában résztvevőket. Mindezek ellenére hisszük, hogy az ésszerűség a gyermek, a felnövekvő generáció érdekeit állítja a megoldandó feladatok fókuszába. A gyermek iránt érzett felelősség, a nevelők részéről a megszerzett tudásba vetett hit és a szülők támogató segítsége lehet a garanciája egy pedagógiailag átgondolt és a társadalmi környezet által igényelt program megvalósításának.

Tanulóinkból érzelmekben gazdag, környezetében jól tájékozódó, nyitott, érdeklődő, önmagát értékelni tudó, másokat elfogadó, művelt, jól képzett, az életben boldogulni tudó embereket szeretnénk nevelni.

Hisszük, hogy a közös célkitűzés, gondolkodás erősíteni fogja kapcsolatainkat. Szükséges és lehetséges egy kölcsönös nyitottság egymás felé, ahol kialakulhat olyan partneri viszony, amely a másik munkájának megbecsülésén alapul.

„ Az iskola arra való:

hogy az ember megtanuljon tanulni,

hogy felébredjen a tudás vágya,

megismerje a jól végzett munka örömét,

megízlelje az alkotás izgalmát,

megtanulja szeretni, amit csinál, és

megtanulja azt a munkát,

amit szeretni fog.”

                                                    (Szentgyörgyi Albert)

Iskolánk beiskolázási körzete

Iskolánk beiskolázási körzete Kölesd, Kistormás települések közigazgatási körzete.

Hozzászólások lezárva.